MENÜ

Marilyn Manson (Brian Warner) Ohio-ban született, 1969 január 5-én, Hugh és Barbara Warner egyetlen gyermekeként. A Cantons Heritage keresztény iskolába íratták be szülei, de beilleszkednie nem igazán sikerült. Annál jobban belevetette magát a heavy metal-ba, és az írás iránti tehetsége is korán megmutatkozott. Tiltott rock-albumokkal és otthoni készítésû felvételekkel kereskedett iskolatársai között. A fiatal Manson elsõ színpadi élménye meglehetõsen érdekes: Jézust játszott el egy iskolai színdarabban hatéves korában. Az elõadás közben egyszer csak meztelenül találta magát a teljes iskola nézõközönsége elõtt, amikor a törölközõ, amelyet jelmezként viselt, lecsúszott a derekáról. Saját bevallása szerint is sok évbe telt, mire feldolgozta ennek az elsõ esetnek a traumáját. Nem sokkal azután, hogy elvégezte az egyetemet Ohio-ban, a családja Dél-Floridába költözött, ahol Manson novellákat és verseket kezdett el megjelentetni, és helyi magazinoknak írt cikkeket különbözõ nevek alatt. A Squeeze klubba kezdett el járni Fort Lauderdaleben, ahol rendszeresen adott elõ - nem zenészként, hanem költõként. Ott jött össze azokkal a zenészekkel, akikkel késõbb játszani kezdett:Brian Tutunick-kal (Olivia Newton-Bundy), barátjával a színiosztályból; Scott Putesky-vel (Daisy Berkowitz), akivel egy partyn találkozott; és Perry Pandrea-val (a rövid életû eredeti szintetizátoros, Zsa Zsa Speck). A dobokat Berkowitz dobgépe szolgáltatta. Jeordie White-tal (a késõbbi Twiggy Ramirez) is ekkor találkozott egy lemezboltban, ahol White akkoriban dolgozott, valamint Stephen Bier-rel (Madonna Wayne Gacy/Pogo) és Brad Stewart-tal (Gidget Gein), de õk még nem kerültek be azonnal a bandába. Az elsõ showra a Churchills Hideaway-en került sok Miami-ban 1989 második felében. Manson Marilyn Monroe pólót viselt a színpadon, és swasztikát rajzolt a homlokára. Manson egyik kedvenc versével nyitottak, "A Telefon"-nal. Manson autója összetört az úton hazafelé, így elsõ színpadi fellépését, mint jövendõ Antikrisztus Szupersztár a sztrádán ünnepelte, egy vontatóra várva egész éjjel. Speck és Bundy hamarosan lelépett tõlük, és helyükre Gacy és Gein és a "Marilyn Manson és a Spooky Kids" rendszeresen kezdett fellépni Dél-Florida egyes helyein, és hamarosan hírnevet szereztek maguknak botrányos színpadi viselkedésükkel és kellékeikkel, valamint izgalmas és eredeti zenéjükkel és filozófiájukkal. 1990-re hírhedtté váltak egész Dél-Floridában, és máris szilárd rajongótábort mondhattak a magukénak. Sokkolóan hatott a közönségre sajátságos fekete humoruk, színpadi showjaik pedig egyenesen veszélyesek voltak - láncfûrészekkel, lángoló uzsonnatáskákkal... Mindezzel együtt jártak azok az impresszív, megrázó ideák és elképzelések, melyek Manson filozófiájának középpontjává váltak. Kiadtak néhány demo albumot: Meat Beat Cleaver, Big Black Bus, Grist-O-Line és Snuffys VCR címeken, és 1990 nyarán elõzenekarként játszottak a Nine Inch Nails-nek Miamiban. Ez jelentette az egyik legfontosabb lépcsõt a zenekar életében. 1990 júliusára Freddy Streithorst dobos (Sara Lee Lucas) leváltotta Daisy dobgépét. 1990 õszén és 1991-ben két új demófelvételt adtak ki, After School Special és Lunchbox címmel, és megjelentek az elsõ, reklámcélokra készült pólók és matricák. A demofelvételek egy részét már rádióban is lehetett hallani, és létrehozták a Marilyn Manson Family Intervention Hotline nevû forró drótot, ahol telefonon nyújtottak információkat a rajongók számára. Az elsõ CD megjelenés is 1991-re tehetõ White Knuckles és Same Strange Dogma címen a Funnel Zone válogatás albumon, mely korlátozott számban, összesen 5000 példányban jelent meg a német Dossier kiadó gondozásában, kizárólag európia piacon. 1992. február 1-én játszottak a Miami Rocks East Coast Music Forum, ahol mindenféle floridai bandák kaptak fellépési lehetõséget, és 1992 nyarán az "Év Bandája" címre jelölték õket, valamint a "Legjobb Hard Alternatív Zenekar" címre a Dél-Floridai Slammy Díj-on. Jeordie Whiteakkori zenekara, az Amboog-A-Lard szintén számos jelölést kapott, és õ nyerte el a Legjobb Ritmusgitáros címet. 1992-ben a zenekar neve Marilyn Manson-ra rövidült (utolsó elõadásukat Marilyn Manson és a Spooky Kids néven 1992 augusztus 1-én tartották),és népszerûségük egyre nõtt. Még egy demót jelentettek meg The Family Jams címen,utolsó, saját készítésû kazettájuk, a Refrigerator pedig 1993. elején jött ki. Manson ekkoriban barátkozott össze Trent Reznorral (akivel néhány évvel ezelõtt interjút készített, ott találkoztak elõször). 1993-ban Slammy díjon Manson két díjat is nyert, a Legjobb Dal (Dope Hat) és az "ÉV Bandája" díját. and Band of the Year. Elkezdtek a Portrait of an American Family albumon dolgozni a Criteria Stúdióban, Miami-ban, de az elsõ felvételek, melyeket Roli Mossiman készített, csalódást okoztak. Mossiman-t menesztették, és Reznor lépett a helyére, mint executive producer, és átköltöztek Los Angelesbe, a hírhedt Sharon Tate házba, mely az eredeti Manson család leghíresebb gyilkosságának adott helyszínt 1969-ben, és amelyben akkor Trent lakott. Ezek a körülmények alapos lökést adtak a felvételeknek. Bár az albumot eredetileg 1993-ra szánták, valójában csak 1994. júliusában látott napvilágot, mivel problémák voltak a keveréssel, és a Time-Warner céggel ( amely 50%-os részesedéssel bírt az Interscope-ban, a Nothing anyavállalatában). A cég kifogásolta az album mûvészi megjelenítését, mely véres Manson fotókat tartalmazott, és meztelen családi felvételeket az énekesrõl hatéves korából. Gondot jelentett az eredeti Charles Manson szövegek adaptálása is. Az albumot ezért egy kislemez elõzte meg, a Get Your Gunn, mely június 9-én jelent meg. Ekkorira Gein heroin függõsége olyan mértékûvéált, hogy bár az albumon még õ játszik, le kellett váltani Manson régi barátjára, Jeordie White-ra, aki felvette a Twiggy Ramirez nevet. 1994. nyarán számos klubban játszottak, és albumbemutató koncertet tartottak a Squeeze klubban Fort Lauderdale-ban június 29-én, majd következett az 1994-es Slammie, ahol begyûjtötték az "Év Bandája" díjat, Manson pedig megkapta a "Legjobb Énekes" díját, és ingyen tetoválásokat csináltathatott az Outrageous Tattoos-nál, aki az eseményt szponzorálta. Amikor az album megtöltötte a lemezboltokat július 12-én, példátlan sikere lett. A zenekar ezután augusztusban a Nine Inch Nails Self Destruct turnéján vett részt, a Jim Rose Circus-szel és a Hole-lal együtt. Ekkora már egész Amerika ismerte a nevüket, bár az album még csak egy hónapja jelent meg. A turné vad és kaotikus volt, és a színpadi háttérképek mára már legendássá váltak. A turné egyes részletei szintén ma már a Manson-image részei: Manson találkozása Traci Lords-szal, a fellépés Salt Lake City-ben, Utah-ban, ahol a színpadon darabokra tépte a "Book of Mormon"-t - és Manson elsõ találkozása a Church of Satan alapítójával, Anton LaVey-el. Manson évek óta érdeklõdött a sátánizmus iránt, és olvasta LaVey The Devils Notebook c. könyvét. LaVey-t megfogta Manson zenéje, és meghívta a házába San Francisco-ba, 1994. októberében. Ez a találkozás nagyon sokat jelentett Mansonnak. LaVey a Church of Satan tiszteletesévé szentelte. Az album angliai megjelenése példátlan felháborodást okozott az angol egyházi körökben, mintegy elöljárójaként annak a hisztériának, mely az Antichrist Superstar"-t és a Dead to the World turnét követte.1994. novembere Floridában találta a bandát. Ekkor történt a híres-nevezetes eset, mikor Manson "orálisan inzultálta" :) a NIN gitáros Robin Finck-et a színpadon.:) Turnézni kezdtek a keleti parton, melynek utolsó állomása Philadelphia volt. A turné egy hatalmas csínnyel fejezõdött be, amikor Mansonék tetõtõl talpig babahintõporban léptek fel, majd "elrabolták" õket a NIN nehézfiúi, és megbilincselve, tejszínhabbal borítottan kitették õket Philadelphia városközpontjában - legalább a bilicsek kulcsait és némi készpénzt hagytak ott nekik :) Egy csapat iskolásfiú szabadította ki õket, és visszajutottak a hotelszobába, ripityára rongálták az öltözõt - több, mint 5000 dolláros kárt okoztak. Ezután ismét kisebb turnék következtek, és a keresztények tiltakozása egyre erõsödött a Manson-jelenség ellen. Ennek ellenére meglepetést keltett, mikor a december 27-i fellépés elején Mansont letartóztatták "a Felnõtt Szórakoztatási Törvény megsértése" miatt, és az éjszakát börtönben kellett töltenie.

 

Szavazás

Melyik előadót szereted jobban?
Tarja Turunen
Amy Lee
Korn
Marilyn Manson
Asztali nézet