Death

Este jön

Amikor senki nem figyel.

Amikor nem figyelsz akkor visz el.

Lecsukja szemed,

Búcsúcsókot ad rá,

Átvezet a vizen bekötött szemmel

S amikor akar, akkor játszik elméddel.

Elhitet szépet és jót.

De nem valót.

Becsapja szemed, átszeli agyad

Te pedig elveszted magad.

 

 

Naplemente

Nézek az ablakon, és látom,

A Nap elhagyja világom.

Utolsó perceiben még,

Még vörösre festi szobámat,

A sárguló faleveleken keresztül.

Csak állok továb az ablakban.

És érzem a Nap utolsó fényeit magamban.

 

 

Halál.

Eljön mindig

Megkísért.

Embert,lelket.

Emeli kaszáját és lesújt.

Lesújt mindenre.

Fára,emberre,lélekre.

Talpa alatt elhervadnak a tavaszi virágok.

Szemétől, megvakulnak az ártatlan bárányok.

Torkon ragad,

Feltépi lelked.

Beleveti a sötétségbe, mint szemetet.

Megkínoz

Eléget

Aztán otthagy egyedül

Téged

Amíg lelked darabkáit keresed

Ráébredsz.

Ez már nem az élet.

 

 

...

Vérvörös orcáját már százszor csípte szél.

Acél kardját még nem érte vér.

Él mióta ember az ember

És még ki tudja mióta!?

Embereket eszik vigyorogva

Emészti őket,mint

gyötrő kín, rút érzelem.

Bármit csinálsz,

Ő mindig ott terem.

Mert ő a félelem.

Minden résben.

Minden sarokban.

Bármi lészen,

Megtalál és elnyel egészben.

 

 

A szerető.

Hosszú haját fújta a szél.
Körmeit a sárba ereszette!

Szemeit, égre meresztette.

Kérlelte őt, adja vissza!

De nem tette.

Szerelme koporsóját,

Rózsákkal díszítette.

A lány haját,

Örökre megjegyezte.
Megfogta kezét,

Imára fogta.
Elmondta az imát

És szeretmét,

Már tőrével együtt magáénak tudta.